(Hát íme a második könyv, ami akár egy teljesen új történet is lehetne, ennek ellenére még mindig szorosan kapcsolódik az előzményekhez. Remélem, hogy továbbra is tetszeni fog nektek!)
II. Könyv
A főnix visszatér
Ezzel egy időben, valahol egészen máshol, egy vörös hajú nő szomorú tekintettel bámult bele egy tükörsima felszínű tóba. Egy sötét hajú férfi sétált felé hasonló, gondterhelt ábrázattal, majd lágyan a nő vállára tette a kezét. A nő összerezzent egy kicsit, majd könnyes szemmel fordult hátra, hogy a férfi mellkasába temethesse arcát.
- Történt valami? – kérdezte ijedten a férfi, majd ő is a tóba nézett. A víztükörben látta, amint Hermione éppen Siriusszal beszélget, a háttérben pedig Glory áll némán.
- Még csak a karomban sem tarthattam… nem etethettem, nem fektethettem le, még annyit sem kaptam belőle, mint Harryből… - szipogva vett elő egy hímzett zsebkendőt, majd mikor kissé megnyugodott, újra a tavat kezdte kémlelni.
- Lily ebbe belebetegszel…
- Te is tudod, hogy nem, hiszen ez a paradicsom! Itt senki sem betegszik meg, senki sincs veszélyben és mindenki maradéktalanul… boldog. – James fáradtan felsóhajtott. Lilyvel eddig sem volt könnyű, sokáig vissza akart térni, hogy Harryvel lehessen, majd mikor megnyugodni látszott, jött Piton… Még mindig haragudott kicsit a férfira, de valahol megértette őt is. Lily csodás volt, minden értelemben, és nem lehetett nem szeretni. Innen fentről, ők is végignéztek pár harcot, és annál több szenvedést, köztük Harryét is. Lily egyre elkeseredettebb lett, mikor Piton egyre durvábban bánt Harryvel. Az utóbbi hetekben pedig nem csinált mást, csak megállás nélkül sírt. Nem tudott mit kezdeni vele, így magára hagyta, majd visszatért a csarnokba. Jó ideje rágta már magát ezen, de eddig nem mert kiállni vele Merlin elé. Most viszont úgy érezte, itt az idő. Kopogásra emelte kezét, de még meg sem moccant, mikor egy rekedtes hang kiszólt az ajtó túloldaláról.
- Gyere csak be James… - a férfi nagyot nyelt, majd belépett a fehér szobába.
- Üdvözöllek, Merlin… én csak… - az öreg fölemelte a kezét, és csendre intette.
- Tudom, miért jöttél, fiam. Sajnos nagy problémánk van. Lily kedélyállapota kihat a többiekre is, és ennek a Mester nem örül. Ez itt a Mennyország! Itt az embereknek boldognak, és nyugodtnak kéne lenniük, nem pedig zaklatottan magukba zárkózniuk. Már régóta sejtjük, hogy Lilynek még dolga lenne odalent – James szeme fölcsillant.
- Úgy érti, visszamehet? – a férfi reménykedve nézett az öreg égkék szemeibe.
- Nem teljesen, de ezt előbb a Mester elé kell tárnom, ha ő beleegyezik, felkereslek titeket. – James bólintott, majd elindult vissza a nőhöz. Örült, hogy Lily végre boldog lehetne… de ugyanakkor fájt is neki. Igaz, már nem voltak szerelmesek, de ragaszkodott a nőhöz. Most pedig nem akarja egy ilyen gyerekes ragaszkodással tönkretenni az ő boldogságát. Visszatérve széles mosollyal az arcán huppant le Lily mellé.
- Na, változás? – Lily piros szemekkel fordult felé, majd megcsóválta fejét.
- Semmi, annyira szeretnék nekik segíteni… ott lenni velük, átölelni őket… - szipogott a nő, miközben újra Harryt nézte a vízben.
- Lehet, hogy lesz rá mód… de pontosan kiket is akarsz ölelni? – Picit szemrehányóra sikerült, és gyorsan bocsánatot is kért.
- Bocs, ne haragudj… kicsit még mindig… féltékeny vagyok. – Nehezen vallotta be magának, igen féltékeny volt Pitonra, amiért Harry és Glory az övéi. Féltékeny volt, amiért Lily titokban még mindig őt szereti. Féltékeny volt, mert látta, hogy Piton mennyire… határtalanul szereti az ő Lilyét, úgy, ahogy ő sohasem volt képes rá. Szerette őt, és még most is szereti, rajongott érte, de sohasem érezte azt, mint amit akár egyszer is Pitonon látott. Azt az elsöprő gyötrelmet, amit Lily elvesztése okozott a számára.
- Hogy képes valaki így szeretni? – tűnődött el hangosan, de Lilynek már nem volt alkalma kérdőre vonni, ugyanis Merlin visszatért.
- Hüm, beszéltem a Mesterrel, és arra a döntésre jutottunk, hogy próbáljuk meg. Persze nem lesz egyszerű…
- Mégis mit? – kérdezte értetlenül a nő.
- Hogy visszatérj az élők közé… - Lily szája tátva maradt és már majdnem elkezdett ugrálni örömében, mikor az öreg leintette.
- Nyugodj meg, mint mondtam, nem lesz egyszerű. Emberi testet nem tudunk neked adni, hiszen azzal vétenénk a törvények ellen. Viszont egy állat testét megkaphatod.
- Egy állatét, de akkor hogy…
- Hogyan fogsz kommunikálni velük? Nos erre neked kell rájönnöd, minden esetre, ha elfogadsz egy tanácsot, varázslényként térj vissza, így az átváltozásod emberré megoldható lesz. Azt hiszem elég, ha annyit mondok… animágia – azzal rákacsintott a döbbent Lilyre. – Viszont van egy kikötésünk, ha sikerül is átváltoznod, egyelőre még nem a régi külsődet kapod vissza, hanem egy másikat. Amint ráveszed Perselus Pitont, hogy ismét megnyíljon előtted, eldöntheted, hogy végleg ottmaradsz-e. Ha ez nem sikerül ez év végéig, akkor vissza kell térned, és soha többé nem térhetsz vissza az élők világába. – Súlyos szavak voltak ezek, de a nő még mindig csak tátogni tudott.
- Miért? – ez volt a legtöbb, amit mondani tudott.
- Mert amíg éltél, önzetlen voltál, és egy másik emberért áldoztad föl az életed. Mióta ide kerültél boldogtalan vagy, ezt pedig itt nem szabad. Ezzel megbontod a harmóniát, felborítod az egyensúlyt. Nevezhetjük úgy is a dolgot, hogy mi most egy kis időre megszabadulunk tőled… tudom, csúnyán hangzik, de ezt kell tennünk. Nem helyes itt tartani valakit, aki még nem ide tartozik. Nos, akkor döntsd el, milyen formában szeretnél visszatérni? – Lily egy pillanatra behunyta a szemét, majd halványan elmosolyodott.
- Egy főnixszé szeretnék válni. – Merlin bólintott, majd Jamesre mutatott.
- Akkor búcsúzzatok el, lehet, hogy csak nagyon sokára fogtok ismét találkozni… - Lily odasétált Jameshez, majd szorosan átölelte.
- Nagyon fogsz hiányozni… és sokat gondolok majd rád.
- Lehet, de közel sem annyit, mint most Pitonra, de ne bánkódj, én elleszek itt, szeretem ezt a helyet, de aztán ne felejts el teljesen! – azzal rákacsintott a nőre, majd homlokára adott egy csókot. – Ez az utolsó, remélem, ezentúl tőle kapsz ilyeneket… na de menj, vár rád a családod. – Lily könnybe lábadt szemmel fordult el Jamestől.
- Készen állok.
- Akkor szállj kicsi főnixem, repülj az élet felé… - Merlin megsimogatta a nő arcát, majd a következő pillanatban Lily furcsán kezdte magát érezni, olyan volt, mint a hoppanálás, hasonlóan gyomorforgató, és kellemetlen. Aztán hirtelen ismét nyugalom lett, persze csak átmenetileg. Mivel most meg elkezdett zuhanni.
- Hogy az a… - gondolta, majd nem tudván mit csináljon elkezdett csapkodni szárnyaival. Csak most jött rá, hogy már nem emberi külsőben van.
- Hát ez oltári… na de, zuhanoooook! – hangos csipogásba kezdett, amire a toronyban lévő fiatalok is fölfigyeltek.
- Hát ez meg… egy nagy madár… és zuhan. Miért nem csapkod a szárnyával rendesen? – kérdezte Glory, miközben egyre a madarat nézte.
- Nem tudom, talán sérült, de nem hagyhatjuk lezuhanni – vágta rá Harry, majd előkapva pálcáját és a tíz méterre lévő, zuhanó madárra irányította.
- Vingardium leviosa! – kiáltotta, majd a Főnix hirtelen megállt a levegőben. Lily alig merte kinyitni a szemét, aztán majdnem elájult, mikor észrevette, hogy lebeg.
- Merlinre… hozd ide, Harry – Hermione szólalt meg idegesen. Mire Harry engedelmeskedve a kérésnek, elkezdte befelé irányítani a madarat. Ahogy Lily észrevette a Griffendél torony ablakát, elkezdett ficánkolni. Mikor végül már a szoba padlóján kötött ki, csőrét eltátva, ide-oda kapkodta a fejét.
- Szerintem sokkos, talán valami, vagy valaki megtámadta, de… figyeljetek, ez egy főnix, viszont nem hasonlít Fawkes-ra – kezdett bele a találgatásba Hermione, majd tett egy tétova lépést a madár felé.
- Szia, ne félj tőlünk, mi csak szeretnénk segíteni… - Lily mikor végre kissé megnyugodott és magához tért, odatotyogott Harry lábához, majd elkezdett csapkodni.
- Mit akarsz te tőlem? – kérdezte meghökkenve inkább magától, mintsem a madártól.
- Szerintem megkedvelt – vont vállat Glory, majd leguggolt, hogy közelebbről is láthassa a madarat. – Szia kicsikém, mond csak, hogy hívnak?
- Glory, ez egy madár, egy szárnyas, aki még repülni se tud… majd pont leáll veled csevegni? – kezdett bele a hülyeségébe Ron. Glory nagyot sóhajtott, majd a fiú felé fordult.
- Oké, Weasley… húzz ki! Gyerünk, ha nem tetszik valami, ki lehet menni! – Ron feje egyre vörösebb lett.
- Te kis…
- Oké, Ron, most menj inkább, mielőtt olyat mondasz a húgomnak, amitől kénytelen leszek kiverni pár fogad. – A vörös hajú sértődötten kivágtatott és bevágta maga után az ajtót.
- Na jó, megyek megnézem, mielőtt mérgében kifut a világból, segítesz, Hermione? – Így hát Hermione és Ginny is elhagyták a szobát magukra hagyva a főnixet és a testvéreket.
- Furcsa ez a madár… olyan mintha értené, amit mondunk. – Glory fejét forgatva kezdte el vizsgálni a főnixet.
- Ne csodálkozz rajta, a főnixek nagyon okos teremtmények, én inkább arra lennék kíváncsi mit keres itt. – A főnix újra elkezdett verdesni szárnyaival.
- Úgy látom semmi baja, biztos csak megijedt – vont vállat Glory, miközben elővett egy kis zsályát. – Bocsi, de most csak ez a kaja van…
- Ez ugye csak vicc… nekem most ezt meg kéne ennem?
- Na, ne kéresd magad, ha itt maradsz, akkor holnapra szerzünk neked valamit, vagy kérünk Fawkes készletéből. Jut eszembe, találkoztál már vele? Egy igen jó kiállású főnix hím, és ahogy elnézlek, te pedig tojó vagy… ki tudja, akár családot is alapíthattok – nevette el magát Harry, mire Lily megbotránkozva felröppent az ágy szélére.
- Szerintem megsértetted.
- Glory, lehet, hogy Ron bunkó, de valamilyen szinten igaza van, ő csak egy főnix… bár egy nagyon okos főnix.
- Akkor adjunk neki nevet – tanácsolta a lány. – Mit szeretnél? – Lilynek se kellett több, odatotyogott a Harry ágya melletti szekrényhez, majd elkezdte csőrével kocogtatni a felső fiókot. A fiú furcsállva, de kinyitotta neki, csakhogy aztán kis híján szívinfarktust kapjon. A fiók mélyén ott lapult édesanyja képe, és a madár egyre csak azt bökdöste csőrével.
- Glory… gyere. – A lány odasietett, majd kitágult szemekkel nézte a madár ügyködését.
- Ő volt a mamánk, Lily. Csak nem Lily szeretnél lenni? – A főnix trillázni kezdett, mire Harry mosolyogva rábólintott.
- Rendben, akkor legyél Lily! – Kacarászva figyelték a madár kissé bohókás totyogását és csapkodását.
- Végre! Nem is lesz ez olyan nehéz!!! – Persze akkor még túlságosan elbizakodott volt, de később rájött, hogy az élet még sem olyan könnyű madárként. Csámpás rendre le akarta vadászni őt, és a rúdon való alvást sem neki találták ki. A repüléssel még mindig gondjai voltak, de legalább már tudta, hogy mit kéne csinálnia. Lassan eltelt négy nap, és már az igazgatói irodát is megjárta, de Perselusszal még mindig nem találkozott.
- Hol vagy már? – tűnődött magában, és egyre levertebbnek érezte magát. Persze Harryék is észrevették, hogy valami nem stimmel vele.
- Talán ki kéne vinni a szabadba. – felelte Hermione, mire a többiek vállat vontak.
- Oké, akkor indulás! – szólt Harry, majd karját nyújtotta a madárnak, aki áttelepedett rá. Gyorsan szelték lefelé a lépcsőket, viszont a nagyterem elé érve megtorpantak. Harry észrevette az odabent étkező Perselust.
- Menjetek előre, mi is mindjárt megyünk. – A többiek folytatták útjukat, Harry pedig odasétált az apjához.
- Helló… - motyogta, hiszen nem tudta mire is számíthat a férfitól. – Piton érdeklődve nézett föl rá, majd a főnixet kezdte figyelni.
- Hát te hogyan jutottál hozzá? – Harry nagyot sóhajtott.
- Látod, pont ez a baj, naphosszat a laborodban vagy, ki se dugod az orrod. Akárhogy is, de Glorynak hiányzol, és a főnix már négy napja van nálam, majdnem lezuhant, én meg belebegtettem az ablakon, viszont most tiszta mélabú, és nem tudom hogyan vidíthatnám föl. – Lily csőre ismét tátva maradt, majd ahogy Perselust nézte, észrevett annak kezén egy elég csúnya vágást. Leugrott Harry kezéről, majd odalépdelt a férfi karjához. Piton értetlenül nézte, hogy mit művel a madár, majd mikor rájött, majdnem felkiáltott. Egy könnycsepp gördült le a főnix szeméből, majd ráhullott a férfi kezére, melyen a sebhely azonnal behegedt.
- Hát ez… köszönöm. – morogta halkan, majd nem tudta megállni, hogy meg ne simogassa a madár fejét.
- Úgy látom tetszel neki, szerintem beléd zúgott – vigyorgott Harry, majd mikor Lily belecsípett a kezébe felkiáltott.
- Aú Lily az any… vagyis ez nagyon aljas volt! – Perselus riadt tekintettel nézett föl Harryre, majd a madárra, aki most úgy nézte őt, mintha értené gondolatait.
- Mennem kell… - azzal kirobogott a nagyteremből, magára hagyva Harryt és Lilyt.
- Ezt elijesztetted, de úgy látom kedvel téged… - biztatta tovább a madarat. Furcsa volt a kettejük közt létrejött kapcsolat. Mióta Lily a közelében volt, folyamatosan az édesanyjáról álmodott, hogy együtt vannak, és hogy az apai szerepet Perselus tölti be. Mikor fölébredt rendszeresen kupán vágta magát, hogy ennyire hülye nem lehet, de az álmok rendre visszatértek. Ami viszont még furcsább volt, hogy Glory is ugyanezeket álmodta. Persze ők betudták a kettejük közt lévő kapcsolatnak, ám Perselus egy árva szót sem szólt ilyesféle álmokról vagy érzésekről. Lily úgy gondolta ideje akcióba lépni, elvégre nem maradhat élete végéig madár… vagy legalábbis nem ebben az alakban akarta megvárni a szilvesztert.
Úgy örülök, hogy végre folytattad, mert már alig vártam. Remélem ezentúl is rendszeresen frissítesz.
Hát ez a fejezet valami megdöbbentő volt, erre igazán nem számítottam. Te aztán be tudod bonyolítani a történeted, de így csak még hosszabb és izgalmasabb lesz. J
Egyébként pont ma este olvastam el kb. 5X-re a Négy év című munkád, ami az egyik legnagyobb kedvencen és utána véletlenül fedeztem fel, hogy van friss fejezet. Mivel már elmúlt éjfél, így elmondhatom igazán jól indult ez a napom.
További sok sikert (és mielőbbi frissítést J)!
Puszi
Judit
Válasz:
Köszönöm szépen a kritikát, igazán örülök neki, hogy ennyire tetszik a Négy év :D nem is gondoltam volna, hogy valaki ennyiszer elolvassa XD. Ez most meglepett, és így már az én napom is jó lesz. A frissítésekkel majd megpróbálok sietni :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Remélem Lily a gyerekei mellett maradhat majd. Mert így együtt lenne a család.
Hát az még kissé odább van, de azért majd megpróbáljuk megoldani a dolgokat...